Munka világa műhely - Hilscher Egyesület

Munka világa műhely - Hilscher Egyesület

Tudósítás a „Fejvadászat a munka piacán” fórumbeszélgetésről

2016. március 22. - _luca

Az ELTE Társadalomtudományi Karával együttműködő Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Munka Világa műhelyének 2016. márciusi kerekasztal fókuszában a fejvadászat volt. A szervezők azt remélték, hogy az egyetem környezetében lévő fiatalok körében nagy érdeklődést vált ki e téma. A fórumbeszélgetés fő tanulsága éppen a „befogható” a termelékeny munkaerő egyre neuralgikusabb hiánya volt.

A vendégek ez alkalommal három különböző szektorbeli, állástalálást segítő szervezet vezetői voltak. Vince-Bodnár Andrea az állami szektorból, a BFKH Foglalkoztatási Főosztályáról (korábbi munkaügyi központból) érkezett. Ő az Európai Uniós társfinanszírozású Ifjúsági Garancia projekt Közép-magyarországi régió fővárosi részprojekt vezetője. Agárdi Krisztina a nonprofit szférában segíti a fiatalokat, hogy jobb munkahelyekre juthassanak. Az ELTE Szolgáltató Központ munkatársaként a Karrierközpont szolgáltatási rendszerét és több, kapcsolódó kutatását vezeti. Dr. Tóth Gábor az ENTER kompetenciaközpont (Multibridge Kft.) ügyvezetőjeként pedig a forprofit szférából érkezett. Nem csak számos vállalkozás elvárását és gondját ismeri, de közép és felsőoktatási intézményekben járva számos fiatal attitűdjével is szembesül, sikeres elhelyezkedésüket segítő tréningeket vezet.

A műhelytalálkozó házigazdája Kulinyi Márton munkaerő-piaci szakértő, az aktuális téma felelőse Kanász-Nagy Máté –az ELTE TÁTK PHD hallgatója volt.

A magyar vállalkozások számára a 2016 kritikus esztendő lehet. Mára nemcsak a magasan képzett munkaerőből, hanem szakmunkásból is általános a hiány, sőt dolgozók ezrei hiányoznak akár a hipermarketekből is. A többi uniós ország is komoly elszívó hatással rendelkezik, ahol hasonló problémákkal küzdenek a cégek, ám jelentősen magasabb fizetést tudnak biztosítani.1. Vidéken még nehezebb a helyzet, hiszen onnan már jóval a budapesti válság előtt elvándoroltak az értékes munkavállalók2. A munkaerőhiány az országos munkaügyi statisztikákban is megjelenik. A munkaügyi központokba bejelentett piaci álláshelyek száma évről évre nő. Míg 2014 előtt évente folyamatosan 20-25%-kal csökkent, addig 2015-ben 32%-kal, s 2016 januárjában további 10%-kal nőtt a bejelentett piaci munkaerő igény 3. Eközben a közmunkán dolgozók száma 2013-ban 126 ezer fő, s 2015. decemberében már 230 ezer fő volt4.

HIDAT ÉPÍTENI PILLÉREK NÉLKÜL

A meghívott három vezető szakember szervezetei igen adekvát és értékes szolgáltatásokat és támogatásokat kínálnak. E segítségek hatékony hidat tudnának képezni a pálya kezdő álláskeresők munkaképességei és a munkáltatók munkaerő igénye között. Ugyanakkor – bár különböző célcsoportokban és különböző eszközökkel dolgoznak – mindhármuk közös tapasztalata a súlyos szemléletmódbeli hiány. Agárdi Krisztina beszámolt az ELTE Karrierközpont egy 2014-es felméréséről. A hallgatók álláskeresési tudatossága igen gyenge, különösen az első években. A válaszadók nem érzik magukat sem tudatosnak, sem felkészültnek a munkavállalásra. E tulajdonságukra igen alacsony, alig több, mint 6 pontot adtak a 10 pontos skálán. A közel 1/5-ük nem tudja, hogy mi érdekelné, nem tartja szükségesnek a kompetenciái megismerését és fejlesztését. A kurzusok kiválasztásában alig kerül számításba (14%), hogy az milyen hatással lehet a jövőbeli jobb álláshoz jutásra, az erősebb szakmai önéletrajzra. A választás elsődleges szempontja a könnyebben megszerezhető kreditszám (20-30%). Már az egyetemi kar választásában is inkább az érdeklődési kör számít (pl. irodalom, történelem, biológia), mint a leendő karrierépítés lehetősége.

Az Ifjúsági Garancia fővárosi részprojektet vezető Vince-Bodnár Andrea a Közép-magyarországi régióbeli tapasztalatai szerint igen nagy munkáltatói érdeklődést keltenek a projekt 100%-os és 70%-os intenzitású bérjellegű támogatásai5. A célcsoportba eső (15-25 év közötti munkanélküli) fiatalok aktiválása azonban igazi kihívás, pedig őket a bérjellegű támogatáson kívül képzési- és vállalkozóvá válási támogatás is várja. Egy-egy csoportos tájékoztatóra meghívott ötven fiatalból jó, ha 15-20 fő jelenik meg. Bár igen nagy a munkáltatói igény szakképzett fiatalokra, némely képzés esetében megfelelő bemeneti feltételekkel rendelkező jelentkező hiányában Budapesten nem tudnak egy 24 fős például ács, állványozó vagy villanyszerelő képzést elindítani.

Tóth Gábor az ENTER Kompetenciaközpont projektjei során középiskolákba is ellátogat, hogy a fiatalok leendő pályaválasztását segítse. Rendszeres élménye, hogy a fiatalok köztudatában egyáltalán nem szerepel a vállalkozóvá válás lehetősége. Úgy tapasztalja, hogy a köztudatban általában nem perspektíva a vállalkozás, „hacsak nem az üvegtigris”. Tóth ritkán találkozik reális önértékeléssel, jövőképpel rendelkező huszonéves fiatallal. Ez pedig csalódásokhoz, kudarcokhoz vezet, mind az ő életében, mind a leendő munkáltatóinál. A családi munka modellek többsége nem vonzó a fiataloknak. Különösen, ha a segély – közmunka – segély mókuskerekét, az adósságspirált, vagy a létminimumot verdeső közalkalmazott bérért robotoló rosszkedvű szülőket látja. Szociális munkások és kutatások egyre több térségben számolnak be a fiatalok jövőképének beszűküléséről, a drog és a kriminalizálódás növekedéséről.

AZ OKTATÁSI RENDSZER SZEMLÉLETÉRŐL

Agárdi Krisztina beszámolt arról, hogy Ohio állambeli gimnáziuma utolsó évének fő „tananyaga”, a saját karrier tervének elkészítése volt A és B verzióban. Az álláskeresés, a rugalmas alkalmazkodás, a váltás technikái, a karrier menedzselés mind tanítható kompetenciák –mondja Agárdi. Ezeknek meg kellene jelenniük már az általános iskola vége felé is, s intézményesen kellene beépülniük mind a középiskolai, mind pedig az egyetemi képzési rendszerbe. Ezek professzionális fejlesztésének hiányában ma meghatározó „tanácsadó” a szülő, és a kortárs csoport. A szakszerű, intézményes szintű életút építés hiányában sokszor csak a tévhitek terjednek.

Egy hozzászóló szerint a középfokú képzésben több szemléletbeli hiba is van. Szakadék van a középiskola és az egyetem között. Az érettségi nem alapja, hanem éppen a lezárása a fejlődésnek. A szakma szerzésnek pedig nem pótcselekvésnek kellene lennie, amíg nem veszik fel az egyetemre, hanem alternatív karrier lehetőségnek. Másik hozzászóló a szaktudás alacsony presztízsét említette, remélve, hogy a szakképzett munkaerő egyre növekvő hiánya hamarosan megemeli a várható béreket, s ezzel a szaktudás megbecsülését is. Tóth Gábor úgy látja, hogy a bérek emelésének súlyos korlátot szab a versenyképesség követelménye, főleg a túlélésért küzdő kis és középvállalkozások esetében. Az alapkompetenciák fejlesztése biztosíthatja konvertálható tudást, de a szociális munkakompetenciák fejlettsége nélkül a fiatal vagy gyorsan kipörög, vagy be sem kerül a nyílt munkaerőpiacra.

MUNKÁLTATÓI ATTITŰDÖK

Tóth Gábor azt tapasztalja, hogy egyre több munkáltatónak megéri a jelentkezők előzetes kompetencia mérése. Így nem vaktában, bizalomra kötik a szerződéseket, s rengeteg pénzt, termelési időt megspórolhatnak, továbbá hibás gyártást, szolgáltatást kerülhetnek el. Agárdi Krisztina szerint a munkáltatóknak még jobban oda kellene figyelniük arra, hogyan szólítják meg a fiatalokat. Példaképpen egy rohamosan növekvő ágazat a Shared Service Center (SSC, magyarul Szolgáltató Központ) munkaköreit és elvárt kompetenciáit említette. Ők tipikusan bölcsészek körében toboroznak a nyelvtudás miatt, de nehezen tudják elérni őket az „ssc” betűszóval, illetve az IT-szektorban utazó cégnevekkel. Ezen ágazatban a dolgozói átlag életkor 20-30 év között van6, s folyamatosan nő a munkaerő igényük.

A munkatapasztalat-szerzés támogatása csökkenteni tudja a betanítás terheit, jelezte Vince-Bodnár Andrea. Az Ifjúsági Garancia programjuk legsikeresebb eleme a konkrét munkaerő igényre szervezett képzés. Sikeresek a felszolgálói, hegesztői targoncavezetői, TB ügyintézői, pénzügyi ügyintézői, élelmiszer eladói, kategóriás jogosítványok és a nyelvi képzések.

A szakmunkás hiány mértékét Tóth Gábor egy idézettel ecsetelte: „ha egy kőműves ráér, akkor az rossz kőműves”.

HOL TUDNAK SEGÍTENI?

Játssz el egy kicsit a gondolattal: hol szeretnél lenni 5 év múlva?” „Gondolkodtál már a céljaid megvalósításán, de a válaszút még távolinak tűnik? A tudatos tervezést nem lehet elég korán kezdeni!” Az ELTE karrierközpontja az egyetemistákat térítésmentes tanácsadással és rövidebb-hosszabb tréningekkel várja. Itt professzionális segítséget kaphatnak személyes értékeik feltárásához, az életpálya tervezéshez álláskeresési technikák megismeréséhez, begyakorlásához, a sok helyen szükséges munka szkillek fejlesztéséhez7. Kredites kurzusokat is indítottak karriermenedzsment témaköreiben8, az ELTE PPK és a Karrierközpont szakmai együttműködésben. Ennek során a hallgatók az álláskeresési folyamat fontos állomásain szükséges és a munkavállalással kapcsolatos készségeik fejlesztésével, saját álláskeresői brand kialakításával foglalkoznak, saját élmény jellegű gyakorlatokon keresztül. Erőforrásaik jelenlegi szűkössége még erősen korlátozza lehetőségeiket.

A két éves „Ifjúsági Garanciaprogram a Közép-magyarországi régióban" (VEKOP 8.2.1-15) című uniós társfinanszírozású munkaerő-piaci program költségkerete 1,6 milliárd forint. 2016. év végéig 1610 fő fiatal bevonása, 805 főnek bérjellegű támogatásba vonása a cél a fővárosi részprojektbe. A rendelkezésre álló költségvetés 52 %-a 15-25 év közötti fiatalok elhelyezkedését, munkaerő-piaci integrációját biztosítja. Ezen belül nyújtható bérköltség támogatás a munkatapasztalat-szerzéshez 90 napra, az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatásához 10+5 hónapra, és a magasabb iskolai végzettségűek részére 6+3 hónapra igényelhető. A vállalkozást indítani szándékozó fiatalok számára hat havi minimálbérrel megegyező juttatást nyújtanak. A Kerületi Hivatalok Foglalkoztatási Osztályainak munkatársai, és a projekt szakmai megvalósítói segítenek a munkáltatóknak a toborzásban, valamint csoportos tájékoztatókat szerveznek a kiválasztási folyamat gyorsítására. A munkáltatóknak a támogatási idő letelte után továbbfoglalkoztatási kötelezettsége áll fenn, az igényelt támogatási időtartam felével megegyező időtartamban.

AVEKOP 8.2.1-15 projekt a bérjellegű támogatások mellett a fiataloknak szakképzést kínál számos keresett szakmára térítésmentesen9. A képzési támogatás a képzési díjat, keresetpótló juttatást és a havi BKV bérletet foglalja magában a képzés időtartamára.

Az ENTER Kompetencia központ nem állami támogatású vállalkozás, a piaci körülményekhez alkalmazkodva kell működnie. Szolgáltatási portfóliójába ezért jelentős súlyú a vállalkozásoknak nyújtott szakmai konzulting10. E szolgáltatásokat olyan HR szakembereknek ajánlja, akiknek szándékában áll mérni, értékelni leendő és meglévő munkatársaik kompetenciáit. Ilyen kompetenciák például a minőségi munkavégzés, motiváció, időgazdálkodás, mint alapkompetenciák, a végrehajtó, vagy irányító csoportszerepek, vagy a versengő, vagy elkerülő konfliktus kezelési stratégiák. Ugyanakkor a missziója a „pályakezdők, az újrakezdők és a stagnálók” munka készségeinek menedzselése. Ezért szervez kompetencia felmérő és menedzselő tréningeket, melyek szemléletét és tartalmát a sokszínű munkáltatói elvárásokhoz tudja igazítani.11

Summásan fogalmazva a beszűkült, vagy az irreális jövőkép, a tudatosan épített életpálya szemléletének hiánya egyre komolyabb korlátja mind az egyén sikeressé válásának, mind a gazdaság növekedésének. A ma végzős munkaerő utánpótlás, ha ambiciózus, akkor egyre nagyobb mértékben külföldön keresi jövőjét, ha nem, akkor számos csalódás várja. Mindeközben a piacképes munkaerő hiánya a gazdaság egyre több szegmensében válik a fejlődés súlyos akadályává.

A Munka Világa nyílt műhelyének három vendége különböző pozíciókból és szerény körülmények között, de missziót teljesítenek a pályára lépők és őket fogadók közötti híd járhatóbbá tételéért.

 

Kulinyi Márton

Munka Világa műhelyvezető

Budapest, 2016. március 9.

 

 

1 „A jó szakiknak talán soha nem volt olyan jó, mint idén lesz” HVG.hu/vállalatvezető 2016.02.24

2 Filius Ágnes: „Lépni kell, mert veszélyezteti a működést a munkaerőhiány” HR portál 2016.02.26

3 http://nfsz.munka.hu/engine.aspx?page=afsz_havi_reszletes_adatok_2016

4 http://kozfoglalkoztatas.kormany.hu/

5 http://fovaros.munka.hu/engine.aspx?page=budapest_europaiuniosprogramok_vekop.

6 Molnár Barbara: „Ezek a fiatalok” HVG 2016. febr. 23.

7 http://karrierkozpont.elte.hu/rovat/hirek/treningek-tanfolyamok/

8 http://karrierkozpont.elte.hu/rovat/hirek/kredites-kurzusok/

9 http://www.jokepzes.hu/hu/kepzesek-tanfolyamok/tamogatott-kepzesek

10 http://www.enterprogram.hu/szolgaltatasok/

11 http://www.enterprogram.hu/munkavallaloknak/

A bejegyzés trackback címe:

https://munkavilagamuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr428512000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása