Az Eurostat 2013. évi adatai szerint Magyarországon több, mint kétmillió lakos (az összlakosság 26,8%-a) súlyos anyagi nélkülözésben él¹. Közülük csaknem egymillióan nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban. Az itt élők szegénységi kockázata 62%, amely több mint négyszerese az országos átlagnak. Az ő megélhetésük alapvetően a család napi munkalehetőségétől, jövedelemszerző képességétől függ. Ebben a körben a munkára nem a formális, a legális, nem az alkalmazotti munkaviszony a jellemző. Ez a munka világának peremvidéke, ahol a munkajog helyett a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság az úr.

Az ELTE Társadalomtudományi Karával együttműködő Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Munka Világa műhelyének 2015. december 10-i kerekasztal beszélgetésének résztvevői e világban, a szabályozatlan munka és a megélhetés határmezsgyéin kalandoztak.

A szervezők ez alkalommal olyan tekintélyes kutatókat tudtak meghívni, akiknek nem csak általános rálátásuk van e sajátos világra, hanem terep-kutatásaik során számos család megélhetési stratégiáit ismerhették meg, mutathatták be. A fórumbeszélgetés vendégei Dr. Váradi Monika Mária, az MTA KRTK RKI tudományos főmunkatársa – akinek nemrég jelent meg két tanulmánya is a szegénységben élőkről, különös tekintettel a kiszolgáltatottságukra, „Túlélés és a társadalmi betagolódás között”, illetve „Szegénység, projektek, közpolitikák” címmel. Dr. Kotics József, a ME BTK egyetemi docense a szociális és foglalkoztatási szakberkekben igen nagy érdeklődésnek örvendő „Pillangó” kutatási csoportban kulturális antropológusként tárta fel a vidéki szegény családok sajátos megélhetési stratégiáit (www.pillangokutatas.bffd.hu). Farkas Xénia pedig az ELTE TÁTK mesterképzésén írt szakdolgozatot a prekariátus fogalmának és magyarországi alkalmazhatóságának vizsgálatáról. A műhelytalálkozó házigazdája Kulinyi Márton munkaerő-piaci szakértő, az aktuális téma felelőse Kanász-Nagy Máté –az ELTE TÁTK PHD hallgatója volt.

„MI AKARSZ LENNI KISFIAM?” „SEMMI!”

A formális (bejelentett) munka világától távol élő százezrek megélhetési stratégiái rendszereken átívelő életformák. A szegénységben való élet csak messziről homogén. Szinte minden térség, település, helyi és egyéni lehetőségek, korlátok, szokások más és más túlélési stratégiát teremtenek – számolt be tapasztalatairól Váradi Monika. Óriási különbségek vannak egy fejlett bortermelő vidék környékén és egy eldugott, alacsony gazdasági múlttal rendelkező településen élők mozgástere között. Egyik helyen keresik a jól teljesítő munkaerőt, a másikon még a napszámért is becsületet próbáló verseny folyik. A család be van ágyazva egy lokalitásba, egy együttélési mintázatba. A megélhetési lehetőségek elérésében az informalitás a meghatározó, az hogy milyen a kapcsolat a polgármesterrel, a helyi, térségi munkaadókkal –mutatott rá Váradi.

Mélyszegénység a lehetőségektől való távolodás, kizáródás generációkon átöröklődik – mondta el Kotics József. A kapcsolati hálók beszűkülnek, a nyomorban bezárul a mozgástér. Az intézmények iránti bizalmi index a nullához közelít, elmaradnak a barátok, ismerősök, marad a legszűkebb család. Ez egy brutális tendencia, mely megöli a cselekvést. „A mai napnak való vagyok” fogalmazta meg sommásan a kilátástalanságát a „Pillangó” kutatás egyik interjú alanya. A rendezvény egyik hozzászólója ezt a reményvesztettséget egy gyermekkel folytatott dialóggal érzékeltette: „Mi akarsz lenni kisfiam?” „Semmi!”

MÉG MUNKA, VAGY EGYSZERŰEN NAPI MEGÉLHETÉS?

Farkas Xénia a prekariátus alakuló fogalmának megalkotóját, Guy Standinget idézte. Ő  úgy fogalmazott, hogy az ezredforduló táján olyan társadalmak alakulnak ki, amelyeknek egyre több tagja nem állampolgár, csak lakos „belső kívülálló”, aki híján van az alapvető társadalmi, politikai, kulturális, gazdasági jogoknak. E gyűjtő fogalom számos társadalmi réteget foglal magába, melyek közös jellemzője a létbizonytalanság és kiszolgáltatottság, a jövő tervezhetetlensége és a munka bizonytalansága. "Ami a főbb vonásokat illeti, a prekariátusban a legtöbben alkalmi, rövid távú vagy ideiglenes munkák között evickélnek, nem rendelkeznek a munka biztonságának egyetlen olyan formájával sem, melyet a munkásosztály és az alkalmazottak a jóléti állam korszakában megszereztek; jövedelmük viszonylag alacsony és bizonytalan. Társadalmi bérük – az összes forrásból származó teljes jövedelmük – úgy strukturálódik, hogy az jelentős jövedelmi bizonytalansághoz
vezet” ²

Standing hét főcsoportot nevez meg. A prekariátusba bárki tartozhat, de Standing (2011a, 2011b) az ifjúságot, a nőket, az időseket, a fogyatékkal élőket, a segélyigénylőket, a kriminalizált személyeket és a migránsokat jelöli meg, mint veszélyeztetett csoportokat.

Bár a magyar közmunkásokra nagyon is ráillik ez a fogalom; a reménytelen mélyszegénység krízishelyzetében élők napi megélhetési lehetőségei a munkajog legalsó határai sem érintik. Kotics József e társadalmi réteg alapvető jellemzőjének a kirekesztettséget nevezte meg. Ha napi gond az étel, a kályhába való megszerzése, akkor nem kérdés a jogbiztonság, a perspektíva. Kotics antropológiai tanulmányában csoportokba gyűjtötte a tartósan munkanélküliek szociális segélyeken túli megélhetési lehetőségeit. Ide tartozik a napszám, van ahol rendszeresebb, de egyre több helyen még azért is verseny van. Bérre, vagy munkakörülményekre nem igen lehet alkudni. A gyűjtögetés (gombázás, bodzázás, som, csipkebogyó szedés) erősen szezonális. A begyűjtött terményt vagy háznál árulják, vagy más termékre cserélik (pl. krumplira, szalonnára). A böngészés, a mezgerélés, azaz a termőföldön a gépi betakarítás után fennmaradt haszonnövények összegyűjtése korábban bevett gyakorlat volt, de manapság már sok tulajdonos nem engedi ezt sem. Az árusítás (koszorú, kosár, más kézműves termékek) csak akkor éri meg, ha maga adja el az ember, de termelői, vállalkozói igazolvány nélkül veszélyes. A súlyos anyagi helyzetben élő családok több esetben rákényszerülnek, hogy a lomtalanításkor kitett használt tárgyakat hazavigyék. A fém és vasgyűjtés és ennek értékesítése is hoz a konyhára. „Amikor a hónap végén minden jövedelmük elfogyott és a család az éhezés szélén áll, akkor egyes családanyák más módot nem találva, a faluban élő hozzájuk képest módosabb, nem roma lakosságtól kéregetnek.” Továbbá a szemét guberálása a nagyobb városokban előforduló megélhetés kiegészítő forma. 

A napi megélhetésért küzdők számára – Váradi Monika szerint – nincs átjárás, nincs híd a munkajoggal védett, piaci munka világa felé. Bár igaz, hogy a közmunka a peremen tengődőket behozta a fősodorba. A munka törvénykönyv előírásai azonban csak korlátozottan vonatkoznak a közfoglalkoztatási jogviszonyra, s számos információ van arról, hogy sok munkáltató ezeket a kereteket is rendre áthágja. A kiszámíthatatlan idejű közmunkából származó bér (havi 51.850 Ft) pedig alig valamivel javítja a megélhetési lehetőségeket. Ennek következtében ezen életformának is legfőbb jellemzője a bizonytalanság, az instabil helyzet tartóssága. (szerk.)

MUNKAVISZONYOK, HATALMI VISZONYOK

Az önkormányzati közmunka viszonyai nagymértékben függnek a munkavezető (esetleg a polgármester) személyétől. Sok helyen még rendezettebb, toleránsabb is, mint a piaci munkahely. A kiszolgáltatott helyzet miatt azonban a rendszerbe be van építve a túlkapások lehetősége, mely esetenként megalázást, politikai hatalmi visszaélést eredményez. Ugyanakkor – Kotics József megfigyelései szerint – az aszimmetrikus viszony sok helyen elfogadott. Amikor a napszámra a roma vállalkozó szervezi az embereket (mint a régi summás), akkor bizony a jó munkaerő megbecsülése a norma. A munkalehetőségek megtalálásánál újjáélednek a rokonsági, komasági viszonyok, a „törzsi világ”. A család, a 10-12 éves gyerekkel együtt megy a napszámba, vagy gyűjtögetni, s nincs szó szerződésről, szabadságról, nyugdíjjogosultságról, csak mának élésről – mesélte Kotics.

A beszélgetésen résztvevő több, diplomás fiatal is beszámolt saját munkaélményeiről, melyekre a kiszolgáltatottság, a munkaszerződés, a munkavédelem hiánya volt jellemző. 

A VÁLLALKOZÓ IS KISZOLGÁLTATOTTJA A DOLGOZÓNAK

Az éles piaci versenyben az egyre rugalmasabb munkaerőpiac szükségessége globális tendencia. Egy hozzászóló hangsúlyozta, hogy a hazai munkajog némely esetben jelentősen korlátozza a megrendelés állományhoz való gazdaságos alkalmazkodást. Ez is ösztönzi a munkáltatót, hogy jogszabályon kívüli megoldásokat alkalmazzon. Farkas Xénia szerint probléma akkor van, ha a munkáltató önkényesen visszaélhet egyoldalú jogaival. Az ilyen kényszerhelyzetet nem lehet elfogadni – mondta Farkas.

SZABÁLYOZOTT PEREMHELYZET

Egy hozzászóló felhívta a figyelmet, hogy a nyílt munkaerőpiacon is van legális átmenet. Ilyen az egyszerűsített foglalkoztatás, melynek egyik változata az alkalmi munka jogviszony. Ez a forma tizennyolc éve éppen azért jött létre, hogy szabályozott keretek közé terelje az eseti munkák végzését a munkáltatók adminisztratív terheinek és költségeinek csökkentésével. Az egyszerűsített módon történő foglalkoztatás³ korlátozott módon ugyan, de mégiscsak biztosít valamiféle jogi keretet a munkáltatónak és a dolgozónak. Ilyen munka szervezhető mezőgazdasági, turisztikai idénymunkára (pl. vendéglátó tevékenységre), film statiszta munkára, vagy alkalmi munkára. Ezek lényege, hogy a munkáltató bejelenti (pl. telefonon, a 185-ös számon) az aznapi munkaviszonyt, fizeti a csökkentett közterhet, a munkavállalónak bért és igazolást állít ki, azonban több munkajogi védelemre, vagy például egészségügyi ellátásra nem jogosít. A háztartási munkára létesített munkavégzés⁴ legális teret ad a „munkaadó” és közvetlen hozzátartozóinak, vele együtt élő személyek ellátására, mindennapi életfeltételeinek biztosítására (takarítás, főzés, mosás, gyerekfelügyelet és házi tanítás, otthoni gondozás, ápolás, kertgondozás, házvezetés) adómentes fizetésére. Társadalombiztosítás és egyéb munkajogok azonban nem járnak vele.

A munka világának peremén találhatók munkajogi védelme hasonlatos a szakadt, szétfoszló  átmeneti kabátéhoz. Az itt megélni kényszerülők a létbizonytalanság és kiszolgáltatottság rideg világában élik mindennapjaikat. Ahogy Guy Standing a prekariátus alakuló fogalmáról fogalmazott: hogy az ezredforduló táján olyan társadalmak alakulnak ki, amelyeknek egyre több tagja nem állampolgár, csak lakos „belső kívülálló”.

Az államnak, a munkajog és a jogorvoslat intézményrendszerének feladata, hogy védje a sokszázezer, munkájából megélni akaró magyar állampolgár jogbiztonságát, összehangolva a munkaadók érdekeivel.

Budapest, 2015. december 10. 

Kulinyi Márton
Munka Világa műhelyvezető

 .

1: Messing Vera: A szegénység Laekeni indikátorai Magyarországon és Európa más államaiban 2013-ban MTA http://index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

2: Guy Standing (2012): PREKARIÁTUS, lakosokból állampolgárok? (Fordulat 2012/3)

3: 2010. évi LXXV. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról

4: 2010. évi XC. törvény